Közel és távol

A tündérkirály legnagyobb és legköltségesebb kastélya

Az Alpok nyúlványainak csodás vidékén, a Chiemsee tó 230 hektáros szigetén fekszik Versailles kastélyának mintájára épült Herrenchiemsee kastély. Ki más építtette volna, mint II. Lajos, a bajor tündérkirály. 

 

 

A kastélyépítő király nevéhez fűződik többek között a híres Neuschwanstein kastély megálmodása is. A csodás szigetre épült Herrenchiemsee kastély a legnagyobb és legköltségesebb kastély valamennyi közt. 

Ábrándozó idealizmus, építészeti szenvedély és magány iránti vágy vezette oda II. Lajost, hogy 1873-ban megvásárolta Herrenwörth szigetét. A célja egyértelmű volt, a 1867-es és 1874-es párizsi útja után itt szerette volna felépíteni az új Versailles-t. 

A 1878-ban kezdett építkezés mestere itt is Georg Dollmann volt, aki a Lindenhofi Kastélynál már bizonyított. Három év múlva már állt a kastély. A legfontosabb termek elkészültek, de akár csak a Neuschawnstein, ez is befejezetlen maradt. A park kialakítása a Versailles tökéletes másolata. 

1884-ben elektromos fényszórók fényében tekintette meg a király a kastélyt és a parkot. 1885-ben kilenc teljes napot töltött az Ő Versaillesében. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor itt lakott.

Két évvel a király halála után a parkot és a kastélyt is megnyitották a látogatók előtt.

Hajóval juthatunk el a kastélyhoz, már a hajóállomáson is minden II. Lajosról szól.

 

Chiemsee_005Chiemsee_008Chiemsee_010Chiemsee_016Chiemsee_018
< >

 

A kertben hársfasorral szegélyezett út vezet a tópartra. A franciakert stilizált virágágyakkal, kavicsos utakkal és díszes szőnyeg-kertekkel csalogat. A szökőkutak középpontja az 1883-ban tervezett Latuna-kút, amely a Versailles-ben található kút másolata. A kút békéi, teknőce és kétéltűi eredetileg aranyozottak voltak. 

 

Chiemsee_051chiemsee1herrenchiemsee-1596980_640Chiemsee_039Chiemsee_041
< >

 

Érdemes pár pillantást vetni a két oldalt elhelyezkedő hatalmas szökőkutakra és azok szobraira is. 

 

chiemsee-1061577_640chiemsee3Chiemsee_044Chiemsee_061Chiemsee_043Chiemsee_034
< >

 

Az előcsarnokban egy hatalmas páva köszönti a látogatókat, emlékeztetve, hogy a hattyú után ez volt az uralkodó másik kedvenc állata. 

A káprázatos lépcsőház díszlépcsőjén jutunk el a XIV. Lajos koráról mesélő fehér és aranyszínben ékeskedő szobákig. A díszhálószobát 3*2,6 méteres díszágy uralja. 

A Tanácsterem ismét a XIV. Lajos iránti tiszteletet tükrözi, a Napkirályról készült hatalmas festménnyel  és a hímzett Bourbon-liliom mintás bársonyfüggönyökkel.

A tükörterem tizenhét boltívével a Versailles-kastélyból ismert tükörgaléria, a “Salle des Glaces” mása. A teljes varázslatról közel kétezer gyertya, harminchárom csillár és negyvennégy kandeláber fénye gondoskodik. 

A királyi hálószobában a király kedvenc színe, a kék egészíti ki az arany és fehér árnyalatait. A rokokó díszítésű kék szalonnak különös hangulatot ad az intarziás parketta és a meisseni porcelánból készült kandalló.

A dolgozószobában XIV. Lajos íróasztalának Párizsban készített másolata vívja ki csodálatunkat.

A porcelánszoba meisseni mesterek munkáját dicséri. Itt találkozhatunk a kastélyépítő egyetlen arcképével, de ezt is csak halála után helyezték itt el. Az egyik porcelán festményen egy kecsesen trónoló nőalak és két puttó látható. Az egyik puttó által tartott medálon fedezhető fel a király arcképe.

A Versailles-i “Petit Galerie”-re emlékeztetve alkották meg a 20 méter hosszú Kis tükörgalériát, A tükrök mellett aranyozott bronzlámpák és kristálycsillárok gondoskodnak a ragyogásról. 

A porcelán asztaldísszel és csillárral büszkélkedő étkezőben a Lindehof-i Kastélyhoz hasonlóan itt is lesüllyeszthető étkezőasztal szolgálta a király magányos étkezéseit.

Sajnos a kastély termeiben itt is tilos a fotózás.

herrenchiemsee1Chiemsee_053Chiemsee_060herrenchiemsee2herrenchiemsee3herrenchiemsee4
< >

 

További olvasnivalók hasonló témában: 

🌎 Ilyen a mesebeli Neuschwanstein kastély

🌎 A Bóden-tó zöld szíve: Mainau, virágsziget

🌎 Gyerekkori álomból Sopron legkülönlegesebb látnivalója: Taródi-vár

🌎 Lepusztult kastély csodálatos átalakulása

🌎 Volt királyi nyaralóhely a portugál Szentendrén

🌎 A bajor tündérkirály egyetlen befejezett kastélya: Linderhofi kastély

Tetszett a cikk? Megköszönöm, ha megosztod, lájkolod. ♥

Közel és távol Facebook oldal     Közel és távol csoport
   
Érdekel a nagyvilág? Szeretnél hasonló bejegyzéseket olvasni? Gyere és lájkold a Közel és távol Facebook oldalt     Bemutatnád merre jártál? Csatlakozz Közel és távol – utazást kedvelők Facebook csoportunkhoz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!