Közel és távol

Csodatévő Szűzanya kép Máriapócson

Máriapócson, a szabolcsi kisvárosban található a görög katolikusok legismertebb búcsújáróhelye. A Szent Mihály templomba a Szűz Mária kép 18. századi első könnyezése óta zarándokok ezrei érkeznek, hogy részesei legyenek a csodának.  

 

 

A település egykori fatemplomában az első Mária-képet megrendelésre készítette egy vándorfestő. 1696-ban a szent liturgia közben a hívek észrevették, hogy a képen Mária szeméből könnyek folynak, arcvonásai fájdalmat tükröznek. Másnap tömegesen érkeztek a hívek a templomba a csoda hírére.

A bécsi udvarba is eljutott a könnyező kép híre, Eleonóra császárnő kívánságára Bécsbe vitték.  Az eredeti Szűzanya képet ma is ott  találjuk a Stephans-dóm egyik oltárán.

Az elvitt kép helyére egy kassai mester készített egy új Mária-képet, ami először 1715-ben könnyezett. 1731  és 1756 között kettős homlokzati toronnyal elkészült az új barokk templom. A főoltár a 18. század végén készült, az ikonosztáz a 19. század második feléből való. Az addigra már csodatevőként is tisztelt kép miatt a templomot 1948-ban XII. Pius pápa bazilikai rangra emelte.

 

Máriapócs_033Máriapócs_007Máriapócs_005Máriapócs_002Máriapócs_001
< >

 

A könnyező kegykép a bazilika baloldali oltárán áll, ezüst lemez borítja, csak Mária és a kis Jézus arca látható rajta. A templom északi oldalán lévő kegyoltárhoz, és a kegyképhez lépcsőn lehet feljutni. Itt van a szószék, Szent Mihály arkangyal szobrával és Szent Péter apostol képével. A déli oldalon a Jézus Szíve-oltár és a Nagy Szent Vazul-oltár látható.

A képhez több csodatételt is társítanak, Mária közbenjárására számtalan csodás gyógyulás történt itt. Ezek tanújelei a kegykép közelében falra függesztett mankók, hajfonatok, képek, s nemesfém ajándékok. 

A Mária-kép 1905-ben könnyezett utoljára.

 

Máriapócs_013Máriapócs_024Máriapócs_023Máriapócs_022Máriapócs_021Máriapócs_020Máriapócs_019Máriapócs_017Máriapócs_015
< >

 

A templom alatti kripta görög katolikus püspökök, lelkészek sírjait őrzi, búcsús ünnepeken látogatható. 

A bazilikát 2010-ben teljesen felújították. A belső és külső renoválással az épület új, környezetbarát padlófűtést kapott. A régészeti kutatások során igen régi temetkezési helyet tártak fel a templom alatt.

II. János Pápa 1991. évi látogatásakor hatalmas tömegnek celebrált szentmisét. A helyet Pápa térnek nevezték el és emlékművel díszítették.

A bazilika mellett a 18. század közepén épült barokk kolostort a bazilita rend visszakapta. Az egykori görög katolikus püspök, Dudás Miklós szülőházában Bazilita Egyházi Gyűjtemény látható. 

 

Máriapócs_009Máriapócs_029Máriapócs_008Máriapócs_032Máriapócs_030
< >

 

A kegyhelyről Ady Endre is megemlékezett A pócsi Mária című versében.

Ady Endre: A pócsi Mária /részlet/ 

Ma Máriától jönnek a szívek,
Ma Mária-kép minden durva lábnyom.
Szívemben sír a pócsi Mária
Egy őszies, emlékes délutánon.
»Óh, Mária« – mindig új-új csapat
Énekel a poros, tarlott mezőkön,
Ezek hozzák magukkal a hitet
S porfelhőben fölöttük ez a nő jön. ……
Mikor már minden hit-húr elszakadt
S az emberben a barátja se hisz már,
Jön Mária s Pócsról a búcsúsok,
Jön a szívünk, múltunk és játszva visz már.
Ma már hiszem: nagy döntés vár reám,
Legyőzni mindent, mi ellenem támadt,
Mutatni egy példátlan életet
S nem bocsátni el az én Máriámat.

 

 

További olvasnivalók hasonló témában: 

🌎 Tüneményes román stílusú templom a különleges nevű faluban

🌎 Gótikus erődtemplom Dél-Alföldön: Óföldeák

🌎 Öskü zsindelyes tetejű kerektemploma a Bakony lábánál

🌎 Kálvária templom, amit egy rockzenész mentett meg

🌎 Varázserejű középkori templom Jákon

🌎 Premontreiek titkos hagyatéka Ócsán

🌎 900 éves kódexek a Vorau Apátság könyvtárában

🌎 Csíksomlyó, a 900 évszázados Mária-kegyhely

Tetszett a cikk? Megköszönöm, ha megosztod, lájkolod. ♥

Közel és távol Facebook oldal     Közel és távol csoport
   
Érdekel a nagyvilág? Szeretnél hasonló bejegyzéseket olvasni? Gyere és lájkold a Közel és távol Facebook oldalt     Bemutatnád merre jártál? Csatlakozz Közel és távol – utazást kedvelők Facebook csoportunkhoz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!