Közel és távol

Kálvária-templom, amelyet egy rockzenész mentett meg

A közel hétszáz lakosú Sitke nevét valószínűleg kevesen ismernék, ha Balázs Fecó, zeneszerző, a Korál zenekar énekese nem téved arra az 1980-as években és nem érzi úgy, hogy tenni kell valamit a falu romosan is elbűvölő kápolnájának megmentéséért. A művész jótékonysági koncerteket szervezett, amelyek bevételeiből elkezdődhetett a Kálvária-kápolna felújítása.

 

 

A Vas megyei település 1946-ban Kissitke és Nagysitke egyesítésével jött létre. Első okleveles említése Sitka néven 1251-ből származik, de régebbi történelmi múltra utalnak a falu határában talált római leletek. A Sitkei család birtoka a 15. században vált ketté. Mindkét falu határában évszázadok óta folytatnak szőlőművelést. A Hercseg-hegyen 1860 óta bányásztak bazaltot, 1870-es években olasz kőfaragókat fogadtak.

Bár csak a kálvária-kápolna nevét azonosítjuk Sitkével, más látnivalók is találhatók a településen. A Felsőbüki Nagy-kastély jelenleg szállodaként üzemel. 1730 körül készült barokk stílusban, 1851-ben romantikus stílusban alakították át. Eredetileg erő­dítményszerű épület volt, magas bástyákkal körülvéve, amelyeket a 19. században bontottak le. 1945 után iskola volt. Az előtte álló kőkeresztet Felsőbüki Nagy Franciska állíttatta 1734-ben.

A falu legrégebbi épülete a római katolikus plébániatemplom, amely 1767 és 1774 között barokk stílusban épült. Oltárképét Dorfmeister István festette. 

 

 

A falu belterületi határát övező domboldalon, a Kövesen 1871-ben Felsőbüki (I.) Nagy Sándor és neje, Weidgang Teréz, a kastély akkori tulajdonosai építtették a Kálvária-kápolnát neogótikus stílusban. Felszentelésére egy évvel később, 1872. február 14-én került sor. A magas bástyás és két tornyos kápolna téglából épült, cseréppel fedett. Csonka tornyait homokkőből emelték. Az utolsó tulajdonosa Felsőbüki (II.) Nagy György 1946-ban halt meg, a Kálvária 1946. június 16-án került a plébánia tulajdonába.

 

 

Csak a nagyobb ünnepeken tartottak itt istentiszteletet, de a falu katolikus lakosságának a nagytemplom fenntartása és időnkénti javítása is gondot okozott. A tornyát villámcsapás érte, a berendezését széthordták, az eredeti falba rejtett tervrajz és a korabeli pénzérmék elkallódtak.

Először Ódor Zoltán sitkei lakosnak jutott eszébe, hogy fel kellene újítani a Kálváriát, de a szükséges 63 000 forintot nem tudta előteremteni. le is állt az ötlet megvalósításával. Amikor Balázs Fecó és Kovács Ferenc Sitkére tévedt, elhatározták, hogy megmentik a templomot a zene segítségével. 

1986-ban kezdődött meg a romos épület felújítása, amikor Balázs Fecó zeneszerző megszervezte a Sitkei Kápolna Kulturális Egyesületet. 1988. augusztus 30-án a Kálvária-kápolnát műemlék jellegű építménnyé nyilvánították az építmény építészeti-történeti, képzőművészeti szempontból jelentős voltára tekintettel. A teljes rekonstrukció 1991-ben fejeződött be.

 

Sitke_003Sitke_014Sitke_013Sitke_012Sitke_011Sitke_010Sitke_009Sitke_007Sitke_006Sitke_004Sitke_005
< >

A kápolna dombján augusztus utolsó szombatján idén is megtartják a rockkoncertet, immár 31. alkalommal. 2017. augusztus 26-án délután kettőtől fellép a Bagatell, a Red Rockets, a Pair o’ Dice, a Moby Dick, az Ossian, a Lord, az Edda, és a Kalapács.

További olvasnivalók hasonló témában: 

🌎 Kőszegi séta az ódon kapualjak bűvöletében

🌎 Pompázó magnóliák a Kámoni Arborétumban

🌎 Varázserejű középkori templom Jákon

🌎 Tüneményes román kori templom a különleges nevű faluban

🌎 Premontreiek titkos hagyatéka Ócsán

🌎 900 éves kódexek a Vorau Apátság könyvtárában

🌎 Csíksomlyó, az évesszázados Mária-kegyhely

🌎 Öskü zsindelyes tetejű kerektemploma a Bakony lábánál

Tetszett a cikk? Megköszönöm, ha megosztod, lájkolod. ♥

Közel és távol Facebook oldal     Közel és távol csoport
   
Érdekel a nagyvilág? Szeretnél hasonló bejegyzéseket olvasni? Gyere és lájkold a Közel és távol Facebook oldalt     Bemutatnád merre jártál? Csatlakozz Közel és távol – utazást kedvelők Facebook csoportunkhoz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!