Közel és távol

Magyar város nyerte az Európa legszebb városközpontja címet

Mosonmagyaróvár nyerte az Európa legszebb városközpontja különdíjat a Virágos Városok és Falvak európai versenyén (Entente Florale Europe). A Győr-Moson-Sopron megyei város környezeteszépítő tevékenységét emellett ezüst minősítéssel is jutalmazták. 

 

mosonmagyarovar10

 

2016. évi versenyen hazánkat város kategóriában Mosonmagyaróvár, a falvak között pedig Dunakiliti képviselte. A két település a 2015. évi „Virágos Magyarországért” környezetszépítő versenyben elnyert első helyezésével vívta ki a jogot Magyarország képviseletére az európai megmérettetésben. A települések méltó helytállását kertész, tájépítész és turisztikai szakértőkből álló felkészítő bizottság segítette. Dunakiliti a falvak (2.000-nél kisebb lélekszámú települések) között szintén ezüst minősítést szerzett.

Tavaly Siófok és Balatongyörök indult az európai versenyen, ahol Balatongyörök aranyérmet, Siófok pedig ezüstérmet és a legszebb főtér különdíját nyerte el.

A „Virágos Magyarországért” versenyt a Magyar Turisztikai Ügynökség idén már 23. alkalommal hirtedette meg. A közel 300 nevezett település közt még nem hirdettek eredményt, így egyelőre nem tudni, jövőre melyik két település képviselheti hazánkat az európai mezőnyben.

Elég a szövegből. Meséljenek a díjnyertes Mosonmagyaróvár fotói. 

 

mosonmagyarovar13

 

mosonmagyarovar12

 

mosonmagyarovar11

 

mosonmagyarovar9

 

mosonmagyarovar8

 

mosonmagyarovar7

 

mosonmagyarovar6

 

mosonmagyarovar5

 

mosonmagyarovar4

 

mosonmagyarovar3

 

mosonmagyarovar2

 

mosonmagyarovar1

 

mosonmagyarovar

 

Gratulálok!

Forrás

További olvasnivalók hasonló témában: 

» Óriási magyar sikerek a Virágos Városok és falvak európai versenyén

» Balatongyörök Európa legvirágosabb faluja

» Elkészült a zenére táncoló szökőkút Győrben

Tetszett a cikk? Megköszönöm, ha megosztod, lájkolod.  ♥

 

Közel és távol Facebook oldal     Közel és távol csoport
Közel és távol Facebook oldal    
Szeretnél hasonló bejegyzéseket olvasni? Gyere és lájkold a Közel és távol Facebook oldalt     Bemutatnád merre jártál? Csatlakozz Közel és távol – utazást kedvelők Facebook csoportunkhoz.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Endre M Domiczi says:

    Köszönöm a javitásokat.
    Valóban rá kellett volna keresnem Mosonmagyaróvárra a cikkben, de meg sem fordult a fejemben, hogy több dijat is kaphat! 🙂

  2. Köszönöm Petra!

    Szinte egyszerre írtuk. 🙂

    Virágos szép napot kívánok: Jucó

  3. Kedves Endre!
    Mosonmagyaróvár két díjat nyert. Egyrészt ezüst minősítést kapott, másrészt pedig a zsűri Legszebb városközpont különdíját is megnyerte.

    Virágos szép napot kívánok: Jucó

  4. Különdíjak között nézd. Legszebb főtér. 🙂

  5. Endre M Domiczi says:

    Mosonmagyaróvár valóban nyert dijat, de az ezüstérem volt.
    Ld.: http://www.entente-florale.eu/results-2016/


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!