Közel és távol

Illatozó rózsakert a nagytétényi hegyoldalban

Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb gyűjteményes rózsakertje (latinul: rozárium) Budatétény és Nagytétény határán fekszik. A 2,5 hektáros, rózsaágyásokkal teli kert a fő virágzás idején ingyenesen látogatható.

 

Rozarium_083

 

Csodálatos látvány, ahogy a közel hétezer, a szivárvány szinte minden színében pompázó rózsatő virágba borul május végén. Az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. tulajdonában lévő rozárium Magyarország legnagyobb rózsakertje és egyben az egyik legnagyobb génbankja. A park elődjét több mint 150 éve hazánk első mezőgazdasági minisztere, Klauzál Gábor alapította, aki maga is foglalkozott rózsatermesztéssel. Az őszibarack ültetvények és szántóföldek helyén 1964-65-ben itt hozta létre a Magyar Örökség díjas kutató, Márk Gergely Európa akkor második legnagyobb rózsakertjét. A rozáriumot a Kertészeti Egyetem professzora, dr. Ormos Imre tervezte. Az egykori 9,5 hektáros kert területe jelentősen megcsappant, a 2740 rózsafajtából mára mintegy 1200 maradt. Márk Gergely nevéhez több mint 650 rózsa nemesítése kapcsolódik, amelyeknek magyar nevet adott. Sok a híres magyar emberről elnevezett rózsa, de megtaláljuk itt a Gül baba névre keresztelt fajtát is.

A kert elsődlegesen génbank, ahol megőrzésre kerülnek azok a fajták és típusok, melyek különleges tulajdonságokat hordoznak „génjeikben’. A kert fajtagyűjtemény is, és mint ilyen a kertbarátok, nemesítők, kertészet- és kultúrtörténet iránt fogékony érdeklődők számára jelent felbecsülhetetlen kollekciót. Gyakran tartanak itt kulturális rendezvényeket, kisebb fesztiválokat és kertészeti bemutatókat. 

 

Rozarium_086

 

Rozarium_004

 

Rozarium_005

 

Rozarium_006

 

Rozarium_008

 

Rozarium_013

 

Rozarium_014

 

Rozarium_017

 

Rozarium_022

 

Rozarium_023

 

Rozarium_026

 

Rozarium_031

 

Rozarium_042

 

Rozarium_047

 

Rozarium_063

 

Rozarium_066

 

Rozarium_077

 

A rozárium virágokat nem értékesít, de a Nagytétényi út 188. szám alatt található bejárattól ingyenesen látogatható. 2016. június 4-én a rózsakertben programokkal és árusítással egybekötött nyílt napot tartanak. További információ Rozárium hivatalos oldalán található.

 

Tetszett a cikk? Megköszönöm, ha megosztod, lájkolod.  ♥

 

Közel és távol Facebook oldal     Közel és távol csoport
Közel és távol Facebook oldal    
Szeretnél hasonló bejegyzéseket olvasni? Gyere és lájkold a Közel és távol Facebook oldalt     Bemutatnád merre jártál? Csatlakozz Közel és távol – utazást kedvelők Facebook csoportunkhoz.
Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!