Közel és távol

Rembrandt kiállítással zár a Szépművészeti Múzeum

Igencsak igyekeznie kell annak, aki a Szépművészeti Múzeum nemzetközi viszonylatban is páratlan gyűjteményét szeretné megtekinteni. Aki nem jut el a következő három hétben, az éveket várhat, hogy újra megcsodálhassa a teljes kollekciót.

 

A február 16-i bezárással elkezdődik az épület régóta halogatott teljes felújítása, A tervek szerint az újjászületett múzeum kapuit 2018 januárjában nyitják meg. A múzeumi negyed megvalósulásával megtörténik a gyűjtemény átrendezése is. Ebben az épületben maradnak, illetve ide kerülnek a nemzetközi és magyar mesterek művei az 1800-as évek elejéig. Az új Nemzeti Galériába láthatjuk majd az 1800 és 1950 közötti művészettörténeti anyagot, az 1950 utáni és a kortárs művészet bemutatóhelye pedig az új Ludwig Múzeum lesz. A felújítás alatt a múzeum kincseit hazai és külföldi kiállításokon mutatják majd be. A bezárás előtt az állandó kiállításon túl, a Rembrandt és a holland arany évszázad című időszaki kiállítás is kihagyhatatlan.

 

December_003 (2)

 

Bár a kiállítást a festőóriás, Rembrandt nevével hirdetik, valójában sokkal többről van szó. A holland arany évszázadot, a 17. század mérhetetlen gazdagságát bemutató tárlaton több mint száz festő összesen 178 alkotása kápráztatja el a nagyérdeműt, amiből csupán csak húsz kép köthető Rembrandthoz. A kiállított képek végigkísérik  a festő egész pályafutását, amelyek által megérthetjük és megérezhetjük, hogy mit jelentett Rembrandt zsenije az egyetemes és a holland festészetben. A kiállítás átfogó képet ad a holland festészet történetének Rembrandt korához köthető eseményeiről. A kiállított festményeken keresztül elénk tárul a 17. századi Hollandia függetlenségi harca, a tudományok fellendülése, a gyökeres vallási és társadalmi változások kora, az emberek életmódjának és gondolkodásának alakulása. 

 

12rembrandtport-jpg.exact729x957

 

A kiállítás előkészületei évekig tartottak. A képek megszerzését nehezítette, hogy a két éve újranyitott Rijksmuseum csak a raktárból adhatott képeket és Londonban pedig a National Gallery szintén Rembrandt kiállítást rendez a mester késői munkáiból. A Szépművészeti Múzeum gazdag holland gyűjteményének legkiemelkedőbb darabjai mellé több mint 130 festmény érkezett 44 európai és amerikai köz- és magángyűjteményből. A legjelentősebb kölcsönző intézmények az amszterdami Rijksmuseum, a stockholmi Nationalmuseum, a párizsi Louvre, a londoni National Gallery, a Los Angeles-i Getty Museum, a New York-i Metropolitan, a firenzei Uffizi és a madridi Prado. Megcsodálhatjuk Rembrandt legkorábbinak ismert festményét és az utolsó önarcképét is. Követői és tanítványai közül kiemelkedik a titokzatos Vermeer, akinek három festményében is gyönyörködhetünk.  

Nem véletlenül tartják a hollandok ezt az évszázadot a művészettörténet egyik fénykorának. Az 1588-ban hét észak-németalföldi tartomány összefogásával megalakult a protestáns polgári holland állam úgy tudott gazdagodni és javainak jelentős részét kultúrára fordítani, hogy folyamatosan függetlenségi harcot vívott a spanyolokkal. Közel ötezer holland festőt ismernek ebből a korszakból, a legjelentősebbeket most mi is közelről megismerhetjük.

Ehhez hasonló művészeti kiállítás még nem nyílt Magyarországon Hollandiáról  és a következő három évben biztos nem is lesz. Az Éjjeli őrjáratot ne keresd, de ezt a kiállítást ne hagyd ki!

 

 

Tetszett a cikk? Megköszönöm, ha megosztod, lájkolod.  ♥

 

Közel és távol Facebook oldal     Közel és távol csoport
Közel és távol Facebook oldal    
Szeretnél hasonló bejegyzéseket olvasni? Gyere és lájkold a Közel és távol Facebook oldalt     Bemutatnád merre jártál? Csatlakozz Közel és távol – utazást kedvelők Facebook csoportunkhoz.
Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!